Fura gondolatközlési kényszer…
Érdekes élmény, és meglepõ.

Valami olyasmi, mint az "izé"- élmény.., mikor annyi gondolat tódul hirtelen egyszerre az ember agyába, hogy szerencsétlen képtelen szelektálni.
Nem lesz ésszerû, összerendezett, fontossági sorrend alapján megszûrt értelmes kerek egész, csak egy homályos katyvasz..
Aki "közel áll", az érti így is, aki nem meglepõdik, elkönyvel, megpecsétel, stigmatizál.
Esetleg lesajnál…

Bennem most valami ilyesféle õsrobbanás elõtti zûrzavar, káosz van, ezért a fontos közlendõ most nem túl eredeti módon mindösszesen egy vers lesz.


Ákos: Tudom ki vagyok

Tudom ki vagyok!
És a dolgok nevét is!
Belém is marnak érte rendesen,
S hogy van jogon élni a küzdelmeken túl
Úgy tudtam, egyedül Miattad hiszem…
Maradtam volna épen, öledbe bújva szépen a bosszúálló világ elõl!
Rejts el, mert jön, összetör, megöl!
Voltál a reggel, amely nem ereszt el,
S én jól értettelek!
De gyakorlatlan szíved hamar belém fáradt!
Estére eladtál, el sem kérted értem az árat!
Felborult bennem ezer év alázat!
Jogom a jóra minek voltál?
Verset belém miért duruzsoltál?
Újra egymagam…
Látod?
Vége van…
Ez nem személyes ügy, csak egy küldetés,
Nem ránghat az arc, nincs szemrebbenés,
Nem lettem mártír, vagy halott obsitos,
Ennyi volt a dolgom.
És,
Lelépni most…


Anne Írása

Következő Bejegyzés